A felső tagozat buktatói: ilyen nehézségekre készülhettek, amikor a gyerek ötödik osztályba lép
Kercsó Dorottya ● 2019-08-05 09:21
A felső tagozat talán a legnehezebb a gyerekkor összes korszaka közül. Iskolai és otthoni nehézségek, testi változások, lelki problémák... Rengeteg megoldandó feladat az elkövetkező négy évben, miközben a gyerek látszólag csak arra vágyik, hogy mindenki hagyja békén.
Új környezet, új pedagógusok
Noha alsóban is többen tanítanak egy-egy osztályt, szerencsés esetben ott van négy évig az állandó tanító néni, akihez abban az életkorban még érzelmileg is erősen kötődnek a kisdiákok. Felsőben ez megszűnik, az osztályfőnök már ritkán játszik nagyobb szerepet az osztály életében, mint bármelyik másik tanár.
Sok iskolában szokás, hogy a felsősök minden óraközi szünetben más tanterembe vándorolnak, még kevésbé téve lehetővé, hogy otthonosan érezzék magukat az intézményben. Mindez ráadásul elég sok időt vesz el az egyébként sem túl hosszú szünetből, még kevesebb lehetőséget adva a beszélgetésre, regenerálódásra vagy éppen a tízórai nyugodt elfogyasztására.
Új tanulási stratégiára lesz szükség
A magyar oktatási rendszerben mindössze négy éves az alapozó szakasz, tehát amikor az olyan alapkészségeket, mint a számolás és a szövegértés begyakorolhatják a diákok. Felsőben mindez már élesben megy: hosszú szövegeket kell megtanulni és értelmezni, bonyolult matematikai műveleteket átlátni. Ez nem mindenkinek megy egyszerűen. Negyedikből ötödikbe lépve átlagosan 1-1,5 jeggyel romlik a gyerekek tanulmányi átlaga, és a fiúké sokkal nagyobb mértékben, mint a lányoké.
Nemzetközi tapasztalatok alapján azok az oktatási rendszerek sikeresek, amelyekben az alapozó szakasz hat évig tart. Ennek mintájára hazánkban is megpróbálják kicsit megkönnyíteni az átmenetet, így évek óta megengedett, hogy alsós pedagógusok tanítsanak néhány tantárgyat a hatodik osztályig. Az igazi áttörés azonban egyelőre várat magára.
Függetlenedés a családtól
Miközben a gyereknek minden eddiginél jobban kellene a tanulásra fókuszálnia, őt egészen más jellegű kérdések foglalkoztatják. Egyre több az otthoni konfliktus, mivel már nem a felnőttek, hanem a kortársak véleménye lesz a meghatározó.
Életkori lustaság
A felső tagozatos álmodozó. Órákat képes a szobájában eltölteni anélkül, hogy bármi értelmeset csinálna. Ez a korral jár, hiszen ekkor kell „kitalálnia önmagát”, még úgy is, hogy eleinte melléfog a saját stílusát, ízlését keresgélve. Nem jó, ha ez az álmodozó időszak kimarad az okostelefon nyújtotta folyamatos ingereknek köszönhetően.
Testi változások
Bár nyolcadik osztály végére már a lányok túlnyomó többsége és a fiúk jelentős része is ugyanott fog tartani testi fejlettség tekintetében, az út, amelyen eljutnak odáig, változó. Minden osztályban van néhány lány, aki már ötödikben is nőies idomokkal rendelkezik, miközben mások még hetedik végén is olyanok, mint egy nyolcéves. Mind az átlagnál gyorsabb, mind a lassabb érés könnyen táptalaja lehet az önbizalomhiánynak és a kortársak csúfolódásának.
A legkegyetlenebb korszak
Senki sem tudja olyan kiváló érzékkel kicsinálni a neki nem szimpatikus embertársait, mint egy felső tagozatos. A fiúk konfliktusai ebben az életkorban még mindig jórészt fizikai agresszióban csúcsosodnak ki, ami abból a szempontból szerencsés, hogy szembetűnő, s ezért a felnőttek is kevésbé tolerálják; a lányok kis gonoszkodásai azonban ritkán érik el a pedagógusok és a szülők ingerküszöbét.
Öröm az ürömben, hogy ez a tendencia lassan változni látszik: egyre inkább háttérbe szorul az a nézet, hogy „a gyerekek már csak ilyenek”, és hogy amíg fizikai agresszió nem történik, addig probléma sincs. Mind több szülő és szakember ismeri fel, hogy a lelki bántalmazás éppolyan sebeket okoz, mint a testi, ezért talán egyre kevesebbek eszköztára merül ki a „ne hagyd magad” típusú haszontalan tanácsok osztogatásában.
Ugyanakkor már az ötödikesek is az online térben élik a szabadidejüket, a netes zaklatás, a cyberbullying pedig egy olyan új terület, amelynek kezelésére a szülőknek semmilyen mintájuk nincs. Így a legnagyobb kihívást jelenleg nem is a való életben, hanem az online térben történt események feldolgozása jelenti gyereknek és felnőttnek egyaránt.
Jánosi Valéria ● 2016-12-15 08:57
Kevés annál szívszorítóbb érzés van, mint amikor azt látod, hogy az imádott gyerekedet nem fogadja be egy közösség, sőt kifejezett bántják, csúfolják, megalázzák. A legtöbb szülő tehetetlennek érzi magát ezekben a helyzetekben. Pedig nagyon is sok mindent tehet.
A csúfolódás lélektana
A csúfolódás színtere általában az iskola, résztvevői többnyire egy osztály tagjai. A szereposztás a következő: van egy áldozat, egy agresszor, és vannak a többiek, akik szemtanúi az eseményeknek.
Az agresszort, a csúfolódót nem érdemes annyival leírni, hogy gonosz, megátalkodott kölyök (ha a te gyerekedet bántják, persze ezt gondolod, de ha a te gyereked a „főcsúfolódó”, akkor egy kicsit árnyaltabban látod a helyzetet).
Tehát a csúfolódó általában olyan családból jön, ahol rengeteg feszültség halmozódik fel, és a kelleténél több rejtett vagy nyílt agresszió részese a gyerek. Az ilyen gyerek egy osztályközösségben a saját pozícióját kívánja erősíteni, a lefojtott agresszióját igyekszik levezetni.
Általában ő is sérült, éppen ezért nem sok értelme van annak, ha a csúfolódó gyerek szülője berohan a suliba, és jól „megrángatja” a büdös kölyköt. Egyrészt nem nevelhetjük meg másnak a gyerekét, másrészt csak elmérgesedhet a helyzet.
Kiből lesz áldozat?
Az iskolai csúfolódás másik résztvevője az áldozat, akit valamiért kipécéztek, és minden lehetséges és gyalázatos módon igyekeznek megalázni, megfélemlíteni. A nagy kérdés csak az, hogy kiből válik áldozat?
Egyrészt az áldozattá váló gyerekek valamilyen szempontból kilógnak a közösségből. Mások mint a többiek: kövérebbek, soványabbak, kisebbek, magasabbak, okosabbak, tehetségesebbek, szebbek vagy éppen beszédhibásak, mozgásukban suták. Másrészt rendszerint félénkebbek, visszahúzódóbbak mint a többiek, alacsonyabb az önértékelésük és szorongóbbak. Sajnos kiváló célpontok, mert magukra veszik a bántást, kiakadnak, felháborodnak, vagy éppen sírva fakadnak.
Erre a félelemre aztán az agresszor ösztönösen rákattan. Ha a csúfolódó kölyök megérzi a félelmet, a megbántódást a másikon, ez újabb bántalmazásra fogja sarkallni. Ettől aztán az áldozat még bátortalanabb, még kiszolgáltatottabb lesz, és megpróbálja elviselni vagy elkerülni valamilyen módon az erőszakot. Olyan stresszt él át, ami egy idő után elviselhetetlenné válik számára, ráadásul nem is tud a helyzetből kimenekülni, hiszen iskolaköteles, muszáj bemennie a suliba nap mint nap, ahol bántják, és ráadásul képtelen megvédeni magát.
Az a legszörnyűbb, amikor az agresszor teljesen el is szigeteli az áldozatát. Tönkreteszi a kapcsolatait, hazug és gonosz pletykákat terjeszt róla, lejáratja őt mások előtt. (Ebben a lejáratásban a kislányok sokkal tehetségesebbek, mint a fiúk.)
És a résztvevők
Az osztály tagjai általában vagy bekapcsolódnak a csúfolásba, megalázásba, vagy szemtanúként vannak jelen, és tudomásul veszik, hogy az egyik osztálytársukat bántják. Sajnos mindig vannak, akik részesülni szeretnének a bántalmazó hatalmából, és beszállnak a bántalmazásba. A többiek pedig – ha nem akarnak az áldozat sorsára jutni – hallgatnak. A legszörnyűbb az egészben, hogy a bántalmazás, csúfolódás egy jó ideig titokban marad. Senki nem beszél róla. Még az áldozat sem.
Titokban zajlik
Az áldozatok nagyon sokáig képesek tűrni, mert szégyellik a történteket, úgy érzik, hogy ők tényleg olyanok, amilyennek a többiek látják őket. Dagadtak, dadogósak, bénák, lúzerek. Rossznak, szégyellnivalónak élik meg magukat, és minél tovább vannak kitéve a csúfolódásnak, annál inkább rájuk ég a címke, az önértékelésük része marad. Mivel a gyerek naponta hat-nyolc órát tölt az iskolában, és minden szünetben hallja a negatív minősítéseket, ez szuggesztióként hat, az önképének a részévé válik, és tovább rombolja az amúgy is alacsony önbecsülését. Ezért nem használnak azok a szülői tanácsok, hogy „ne vedd magadra, ez nem rólad szól!” A csúfolódást a gyerek úgy éli meg, hogy nagyon is róla szól.
Az első jelek – erre figyelj szülőként
Mivel a csúfolódás, kiközösítés, bántalmazás a legnagyobb titokban zajlik, nagy eséllyel jobban szégyelli a gyereked a dolgot annál, hogy elmesélje bárkinek. Így aztán megtörténhet, hogy már hónapok óta zajlik a dolog, mire a szülő értesül róla. Annyit tehetünk, hogy odafigyelünk a gyerekre, és ha azt látjuk, hogy egyre jobban utál iskolába járni, nincsenek barátai, állandóan rosszkedvű, fáj a feje, a gyomra, alvászavarai vannak, romlik a tanulmányi eredménye, és minden kis problémával inkább otthon maradna, akkor próbáljuk kideríteni, hogy mi áll a jelenség hátterében.
Előzzük meg a csúfolódást!
Elsősorban törekedjünk a megelőzésre, vagyis arra, hogy ne váljon célponttá a gyerekünk! Ennek a legjobb módja, ha mindent megteszünk azért, hogy egészséges, erős önbecsülése legyen a csemeténknek.
Ehhez úgy tudjuk hozzásegíteni, hogy mindig a korának megfelelő dolgokat várjuk el tőle, így tud kialakulni benne a tudat, hogy kompetens, képes megoldani a hatáskörébe tartozó problémákat egyedül is.
Nagyon fontos, hogy reális, teljesítményének megfelelő visszajelzéseket adjunk neki: vagyis ne dicsérjük agyon akkor is, amikor nem érdemli meg, de ne gondoljuk azt se, hogy a túl sok dicsérettől elbízza magát.
A megelőzés másik módja, hogy amennyiben lehetséges, szüntessük meg a csúfolódást kiváltó okokat: ha túlsúlyos, segítsünk neki egy egészségesebb étrend kialakításában, ha beszédhibás, akkor vigyük logopédushoz, ha nagyon visszahúzódó, félénk, akkor keressünk egy jó pszichológust.
A megelőzéshez tartozik az is, hogy megbeszéljük vele már akár óvodásként is, hogy létezik jó és rossz titok. Jó titok, ha meglepetést készítünk karácsonyra, de rossz titok, ha valami nagyon nyomaszt vagy bánt. Ettől szabaduljon meg minél hamarabb, és nyugodtan mondja el nekünk.
Ha kiderül a bántalmazás, csúfolódás, hallgassuk meg türelmesen, hogy mi történt, éreztessük vele, hogy együttérzünk, segítsünk neki megnevezni az érzéseit! A legfontosabb üzenetek ekkor a következők:
„Megértelek, együttérzek veled.”
„Együtt meg fogjuk oldani.”
„Gondoskodom rólad, nem hagylak egyedül a problémáddal.”
„Nagyon fontos vagy nekem.”
Mit ne tegyünk?
Ne rohanjuk le a bántalmazó gyereket, mert ő is csak egy gyerek, és mi sem örülnénk neki, ha a mi csemeténket egy szülő megfenyegetné. Ne tegyük ugyanezt a csúfolódó gyerek szülőjével se, mert nagy valószínűséggel csak elmérgesedik a helyzet.
Ne mondjuk azt a gyerekünknek, hogy ne törődj vele, engedd el a füled mellett, kerüld el azt a „kis hülyét”! Éppen ez a problémája, hogy minderre képtelen.
Az sem segít, ha visszavágásra biztatjuk, vagy arra, hogy védje meg magát. Biztosak lehetünk benne, ha ez benne lenne a viselkedési repertoárjában, akkor már rég megtette volna.
Mit tehetünk?
Az első és legfontosabb, hogy jelezzük a problémát az osztályfőnöknek, és kérjük meg, hogy állítsa le a csúfolódást! Ha ő nagyon kategorikusan elítéli és megfékezi a bántalmazást, és képes kezelni a kialakult konfliktushelyzetet, akkor nagyon nagy mázlink van.
Ha az osztályfőnökkel való beszélgetés nem segít, akkor mindenképpen jelezni kell a problémát az iskola igazgatójának. Ha ez után sem történik változás, csak akkor vigyük át másik iskolába a gyereket!
Nagyon sok szülő első felindulásában új iskolát keres a gyerekének. Ennek egyrészt van egy rossz üzenete a gyerek felé: „ha rosszul érzed magad egy helyzetben, akkor menekülj ki belőle!”
Ha először megpróbálunk segíteni neki megoldani a dolgot, akkor inkább azt tanulja meg, hogy a nehéz helyzetek megoldhatók. Az iskolaváltás lehet, hogy megoldja a helyzetet, de az is lehet, hogy nem, ugyanis ha a gyerek önbecsülése, magatartása nem változik, az új helyen is „behívhatja” az agressziót. Azért, hogy ez utóbbi lehetőséget kiiktassuk, érdemes pszichoterápiás segítséget kérni a gyereknek, akár az iskolaváltással párhuzamosan. Ha sikerül őt a terápiában megerősíteni az önbecsülésében, ha megtanulja lelkileg megvédeni magát, akkor nagyon sokat tettünk azért, hogy sikeres, magabiztos gyereket neveljünk.
